a Debreceni Nyári Egyetem szervezésében
A Debreceni Nyári Egyetem 1927 óta foglalkozik külföldiek magyar nyelvi oktatásával. Az intézmény vezetősége ennek megfelelően régóta kapcsolatban áll olyan külföldön élő tanárokkal, akik számára a magyar az első vagy második idegen nyelv, és szakképesítéssel vagy anélkül tanítják azt saját közösségükben. Ugyanakkor egyre gyakrabban tapasztalható, hogy nagy igény van arra, hogy a világ más tájain tanító kollégák találkozhassanak, véleményt és tapasztalatot cserélhessenek, szakmai és módszertani segítséget kapjanak a magyar mint idegen nyelv tanításában nagyobb gyakorlattal rendelkező magyar anyanyelvű, hazai és külföldi oktatóktól. Ennek a felismerésnek a jegyében hirdetjük meg a NeMaMaT I. Nemzetközi Konferenciáját, amely lehetőséget teremt többek között a fenti igények kielégítésére. A résztvevők számára óralátogatások, szakmai fórum és konzultációs alkalmak is rendelkezésre állnak a konferencia időtartama alatt.
A konferencia elsődleges céljának megfelelően a résztvevőktől olyan előadásokat várunk, amelyek bemutatják
- azt a környezetet, amelyben tanítanak,
- azokat a nehézségeket, amelyek a tanítás során felmerülnek,
- azokat a módszertani megoldásokat, amelyek sikeresnek bizonyultak,
- azokat az anyagokat, amelyekre munkájukban támaszkodni tudnak,
- azokat a tapasztalatokat, amelyek mások számára is hasznosak lehetnek,
- azokat a lehetőségeket, amelyeket együttműködéssel lehetne megvalósítani.
A konferencia tervezett napi programja és minden más fontos információ a Debreceni Nyári Egyetem honlapján www.nyariegyetem.hu olvasható.
Jelentkezés és jelentkezési határidő:
A jelentkezéseket a Debreceni Nyári Egyetem debreceni irodájába kell eljuttatni, a honlapról letölthető jelentkezési lap formájában.
Elérhetőség:
4032 Debrecen, Egyetem tér 2.
+36 52 532 594
debrecen@nyariegyetem.hu
A jelentkezési határidő 2012. június 30.
CALL FOR APPLICATIONS
1st INTERNATIONAL CONFERENCE OF HUNGARIAN TEACHERS LIVING AND WORKING ABROAD (NeMaMat)July 22-28, 2012, Debrecen, Hungary
organized by Debrecen Summer School
Debrecen Summer School has been involved in teaching the Hungarian language to foreigners since 1927. As a consequence, the school's management has long been in contact with qualified as well as self-taught teachers living and working abroad. No matter if Hungarian is their first or second language, they invest a lot in teaching it in their communities. We are fully aware that language educators involved in teaching Hungarian in other corners of the world need to meet, exchange views and experience with their colleagues based in Hungary. It is also of high importance that they get methodological assistance in teaching Hungarian as a foreign language. This recognition urged us to organize the 1st International NeMaMaT Conference, which will provide opportunities to address these needs. Attendees will further benefit from class visits, forums, and consultation sessions.
In accordance with the primary goal of the conference, attendees are expected to deliver lectures or presentations which show
- their teaching contexts,
- the difficulties they face during their teaching activities,
- the methodological devices they have successfully employed,
- the materials they have access to in their daily work,
- any relevant experience that others may find useful,
- possibilities that may be explored through joint efforts.
For the planned daily schedule of the conference and all other relevant information, please check out DSS's website at www.nyariegyetem.hu .
Application and deadline:
Applications have to be submitted to DSS's Debrecen office. The relevant application form can be downloaded from the website.
Points of contact:
4032. Debrecen, Egyetem tér 2.
+36 52 532 594
debrecen@nyariegyetem.hu
The deadline for applications is June 30, 2012.