Szeretettel várunk mindenkit az idei év utolsó foglalkozására. A szokásos, Mikulással, karácsonnyal kapcsolatos mondókák, énekek mellett a betlehemes hagyományokat is felidézzük. A foglalkozás második felében igazi adventi hangulatot keltő kézműves posztok között válogathatnak a gyerekek: lesz mézeskalács sütés, gyertyaöntés, képeslap és adventi kalendárium készítés és még sok más meglepetés! Hozhatjátok magatokkal a kedvenc mézeskalács formátokat, sodrófát, az adventi kalendáriumhoz apróbb textildarabokat, a gyertyaöntéshez pedig egy nagyobb méretű burgonyát. Olyan ruhában gyertek, aminek nem árt egy-két folt, vagy hozzatok magatokkal kötényt.
A foglalkozás helye a bogerudi óvoda (Stallerudveien 97, 0693 Oslo), időpontja 2014. november 29. szombat 11 órától 13 óráig.
A terem bérleti díjára és az anyagköltségek fedezésére a létszámtól függően 50-70 koronát kérünk – készpénzben –, amiből testvérkedvezményt adunk.
Egyúttal szeretnénk megköszönni mindnyájatoknak az egész éves lelkes érdeklődését, várunk benneteket az új esztendőben is! Az új év első foglalkozására január 10-én kerül majd sor. Előtte még találkozunk december 6-án az MBK hagyományos Mikulás- és karácsonyváró ünnepségén:
A norvégiai Magyarok Baráti Köre Csincsele és színjátszó csoportja